A Pál utcai Fiúk 2022.

A Pál utcai Fiúk 2022.

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián – A Pál utcai Fiúk

Évekig tartó egyeztetés után, 2020. januárjában végre sikerült bemutatnunk A Pál utcai fiúk című darabot.

A Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián által színpadra alkotott musical nagy kihívások elé állított minket, hiszen a darab szereplőgárdája kizárólag fiúkból áll. Ezért tagtoborzásba kellett kezdenünk, hiszen nem volt ennyi fiú a csoportban annak idején. Szerencsére a kellő létszám végül összejött, és ha akár éjjelig tartó stúdiózások, vagy díszletépítések árán is, de végül 2020. január 24-én megtartottuk a bemutatót. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a premierre Molnár Ferenc jogutódjai is el tudtak jönni.

Sajnos azonban a koronavírus keresztülhúzta a számításainkat, hiszen a tervezett három hétvége helyett, csak kettőn tudtuk játszani a lezárások miatt. Ezért aztán úgy gondoltuk, még azért szeptemberében újra nekifutunk és méltón fejezzük be az előadássorozatot, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére ekkor ismét a korlátozások miatt maradt el a produkció. Ekkor legnagyobb sajnálatunkra már szinte biztos volt, hogy az eredeti szereplőgárdával nem fogjuk tudni még egyszer színpadra állítani ezt a művet, mivel a legtöbben továbbtanultak, dolgozni kezdtek vagy csak szimplán másfelé sodorta őket az élet.

Ezt belátva, ám még mindig nem beletörődve a méltatlan lezárásba, tavaly újra megfogalmazódott a gondolat. Mi lenne, ha teljesen új gárdával vágnánk bele a munkába?

Ismét nagyon nehéz volt összeszedni a rengeteg szereplőt, de természetesen – ahogy mindig – most is sikerült a végére. Csaknem egy év kemény munkán vagyunk túl, volt már táborozás, stúdiózás, táncpróbák, minden, ami a sikeres bemutató kulcsa.

PREMIER:
2022. szeptember 2. 18:00

 

SZEREPLŐK:

Nemecsek: Varga Kristóf Levente
Boka: Koszorus Bence Levente
Geréb: Fehérvizi Lajos
Csónakos: Csepregi Bence
Kolnay: Kiss Gergő
Barabás: Török Bence
Weisz: Dicsőfi Olivér
Richter: Kerényi András
Csele: Szabó Dávid
Leszik: Fördős Máté
Áts Feri: Gajdos Alex
az idősebb Pásztor: Bárkányi Máté
a fiatalabb Pásztor: Pintér Barnabás
Szebenics: Tamás Milán
Rácz tanár úr: Major Tamás
Janó, a grund őre: Komka Tamás
Vörösingesek:
Simon Balázs, Koltai Bence, Rikker Benjamin, Czefernek Máté, Csizmazia Patrik, Thurner Tamás

Rendezte: Major Tamás
Koreográfia: O. Cser Zita és Magyar Rebeka
Csata-koreográfia: Turek Zoltán
Ritmika: Varga Bence
Stúdió-hang: Takács András
Díszlet: Nagy János, Bankó Károly, Pinke Bálint
Haj-smink: Bári Alexa
Fény: Horváth Mihály (Mityó)

Fotók: Kertész Attila

« 2 A 3 »

 Köszönet a Mosonmagyaróvári Városi Televíziónak a felvételekért!