II. ARS LONGA TÁBOR 2019.

II. ARS LONGA TÁBOR 2019.

Idén júniusban ismét megrendezésre került a Mosonyi Mihály Zeneiskola (Varga Bence – ütős, Alasztics Balázs – fafúvós, Payer Hajnalka – vonós és Kovács Tamás József – rézfúvós és karnagy) és az Ars Longa közös tábora. Helyszínül – csakúgy, mint tavaly – a Dunaszigeti Gyermektábor szolgált. A cél idén is a művészetek – esetünkben a zene, a tánc és a színjátszás – világába való betekintés volt. Az izgalmas, munkával teli hét során különböző művészeti ágak képviselői dolgoztak együtt, így színjátszók és zenészek igyekeztek megtalálni a közös hangot. A tábor záróakkordjaként pedig egy közös produkcióban mutatták be tudásukat, mely nagy sikert aratott a meghívott szülők körében.

Mivel ebben az évben a tábor fő témája a film volt, ezért az előadás is erre épült. A színjátszók az előre összeválogatott zenék köré igyekeztek néhány jelenetes történetet szőni Major Tamás irányításával, míg a zeneiskolások feladata a zeneművek betanulása, gyakorlása volt. Az énekek elsajátításában pedig Sági Tünde, énektanár segítette a részt vevő diákokat.

Az első nap a beköltözés és az ismerkedés jegyében telt. Szokás szerint könnyedebb feladatokkal indítottunk, hiszen annak ellenére, hogy néhányan tavalyról már ismerték egymást, a legtöbben most találkoztak először.

Ebben közösségépítő munkában Blahovits Márta, drámatanár segédkezett nekünk.

Kedden ellátogatott hozzánk Balázs Andrea, színésznő. Napközben a színjátszósoknak tanított néhány praktikus fogást, többnyire szituációs gyakorlatok formájában, majd este lehetőség nyílt egy közös tábori beszélgetésre a karrierjéről, vicces sztorikról és legfurcsább szerepeiről.

Szerdán megkezdődött a színdarab összeállítása. Ezt a folyamatot a szövegírással kezdtük. Nagyon fontos egy ilyen produkciónál, hogy mindenki gondolatai helyet kapjanak. Erre tökéletes megoldás a szöveg közös megalkotása. Délután O. Cser Zita táncpedagógus látogatott meg minket. Tőle egy könnyedebb, vidám koreográfiát tanulhattak meg a srácok.

A csütörtöki nap szinte teljes egészében a jelenetek rendezése körül forgott. Természetesen, mint minden nap, lehetőség nyílt a délutáni fürdésre is. A nap végére szinte teljesen összeállt a színdarab, már csak a zenészekkel kellett összepróbálni az egészet. Ez másnapra maradt, hiszen este Payer Gábor tartott lenyűgöző előadást a 16 országot bejáró motoros útjáról. Izgalmas kalandokról kaphattunk beszámolót, hiszen Gábornak – társa motorbalesete miatt – egyedül kellett befejeznie a 113 napos utazást.

A pénteki napra maradt a főpróba, és végül az előadás. Délután megérkeztek a szülők is, így kezdődhettek a táborzáró programok: Előadás, tábortűz és közös falatozás a vendégekkel, majd disco a parancsnoki előtt.

Így telt hát a II. Ars Longa Tábor a zenesulisokkal karöltve.

Varga Christian

Videó: Varga Christian

Fotó: Régaisz Péter

« 1 A 2 »