VALAHOL EURÓPÁBAN 2012.

VALAHOL EURÓPÁBAN 2012.

Dés-Nemes-Korcsmáros-Horváth-Böhm: Valahol Európában

Minden darabválasztás nagy kihívás és nagy felelősség is: választani egy művet, amin egész évben dolgozunk! Fontos számomra, hogy olyan előadást állítsunk a színpadra, ami gondolatokat ébreszt a nézőben, a színházteremből kilépve is. A kölyök című musical után 2012-ben mutattuk be Dés-Nemes-Korcsmáros-Horváth-Böhm: „Valahol Európában” című musicaljét. Az én olvasatomban a darab üzenete: „embernek maradni még a legembertelenebb időkben is”. A gyerekszereplőkkel, táncosokkal együtt közel kétszázan voltunk a színpadon. Izgalmas és nehéz munka volt ezt a hatalmas tömeget mozgatni a színpadon. Nagy kihívást jelentett, hogy az eddigi színdarabokhoz képest nagyon sok volt a fiatal gyerekszereplő is. Nagy öröm volt, hogy Dés László, a darab zeneszerzője is megtekintette előadásunkat.

Az előadást a “Baráti Kör a Művészetért” Alapítvány támogatta.

Szerplők:

Hosszú: Benitsch Ádám
Suhanc: Blahovits Márta
Ficsúr: Major Tamás
Kuksi: Szabó Bence
Szeplős: Stefán Emil
Sutyi: Kovalszki Márk
Csóró: Palenik Vendel
Professzor: Wisztercill János
Pötyi: Kállai Csenge
Simon Péter: Vitéz Vilmos
Egyenruhás: Segesvári Zsolt
Tanító: Bojér Béla
Sofőr: Muráncsik László
Leventeoktató: Füredi Kornél
Tróger: Bendes Zoltán
Koreográfus: O. Cser Zita
Korrepetítor: Bojér-Varga Szilvia
Díszlet: Babos Lászlóné Zemplenszky Nóra, Venesz Ernő, Proity Olga
Stúdiómunka: Takács András
Hangtechnika: Horváth Zoltán
Fénytechnika: Horváth Mihály „Mityó”
Közreműködnek: Ujhelyi iskola táncosai és kórusa, Flex@rtDance, Clangor vegyeskar
Rendező: Major Tamás

 

 

A darab valahol Európában játszódik, egy embertelen időszakban, ahol az ember- és főként a gyermekélet semmit sem ér. Egy javító intézetet bombatámadás ér, de három gyerek túléli a szörnyű csapást. A túlélés reményében nekivágnak a világnak, hátha találnak egy menedéket, ahol a háború végéig meghúzhatják magukat. Útjuk során több gyerek is csatlakozik hozzájuk. Hosszú az egyik gyermekbanda vezetője, találkozik egy másik bandával, amelynek vezetője Suhanc. Később derül ki, hogy Suhanc voltaképpen nő és Évának hívják, egy erőszak áldozata, így a férfiruhától várja a védelmet. Hosszú és Éva között lassan kialakulnak a gyengéd érzelmek. A két csapat együtt vág neki a világnak. Később egy elhagyott kastélyra találnak, amit elfoglalnak a gazdájával, Simon Péterrel együtt. Péter egy megkeseredett idős zenész, aki a háború előtt a zenéért élt, de már képtelen újra muzsikálni, ezért felkészülten várja a megnyugvást jelentő halált. Életének azonban új lendületet ad a gyermeksereg, akiket védeni és oltalmazni akar bármi áron…

Fotó: Horváth István és Uzsák Zoltán

Köszönet a Mosonmagyaróvári Városi Televíziónak a felvételekért!