A nevem Koltai Bence. A Glück Frigyes Középiskolába fogok járni szeptembertől, ahol 9. osztályos tanuló leszek a turisztika szakon. Érdeklődéseim közé tartozik még a tánc, a zene, régen gitároztam. Sportok terén kézilabdázok és teniszezek.
Nem áll tőlem távol a színpad/színjátszás, az előző iskolámban adtunk elő darabokat. Ezekre szívesen készültem, mert tudtam, hogy a javamra fog válni, mivel kiskorom óta nagyon érdekelt. Most Major Tamás mellett egyre jobban érzem, hogy jó helyen vagyok, és ezt köszönöm neki. A többi színjátszós társaimmal is jól érzem magam. A nyári táborunk is nagyon jóra sikerült. A belefektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét, így lesz ez most is.
A Pál utcai fiúk című darabban Wendauer szerepét kaptam, aki egy vörösinges. Szeretném megmutatni, hogy annak ellenére, hogy ők kezdték a konfliktust, nem rossz emberek. Számukra is fontos a tisztelet, a fegyelem és a becsület.