Csizmazia Patrik vagyok, 2022-ben kezdtem el színjátszani először az Ars Longa csoportban. Jelenleg tizenhét éves vagyok, és gimnáziumba járok.
Legelső megismerkedésem a művészetek ezen terével komolyabban a szintén 2022-es Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános iskola jóvoltából történt, ahol is a végzősök egy kisebb színdarabot adhatnak elő. Ekkor történt ugyanis, hogy éppen őszi bemutatással az Ars Longa készült a Pál Utcai Fiúk Musical bemutatására, ahová is bekerültem, mint vörösinges.
Ez volt az első előadássorozat, amiben lehetőségem volt szerepelni. Kilenc igencsak meghatározó este. Később a pedagógus napra rendezett Tanár Úr Kérem-ben is játszhattam. Majd az Ars Longa történetében nagy szerepet kapó Made In Hungáriában is, amelyből 18 előadást láthattak, illetve most ismét a Pál Utcai Fiúk-ban.
A csapattól rengeteg mindent tanultam, akár a színjátszásban akár technikai részben. Érdekes, hogy mindegyikünk máshoz ért, mégis egy darab- vagy több- így össze tud hozni egy színes társulatot, ahol is megpróbálunk a lehető legjobban segíteni egymásnak. Gyakorlatilag az addigi elég szűkös baráti körömet olyan szinten kibővítették, és segítettek az új emberekkel való beszélgetésekben-megismerkedésekben, hogy már-már extrovertáltnak is mondhatom magam.
Jelenleg ismét a 2025-ös évi Pál Utcai Fiúk előadásban is vörösinges szerepet kaptam, akárcsak régen. Ez a projekt úgy hiszem mindannyiunkat kellemes nosztalgikus érzésekkel önt el, akárcsak engem. Borzasztóan nehéznek bizonyult egy olyan karaktert megformálni számomra, aki az alap személyiségemmel és elveimmel szinte egyenesen szembe megy. Megtanított mások fejével gondolkodni és kiszélesíteni a látóköröm.
Összeségében remélem ez egy olyan csapat ahová, ha egyszer bekerül az ember és barátkozik, egy feloszlatás után sem szakad teljesen szét. Főleg minden darab után, amin keresztülmentünk és megvalósíthattuk együtt.
A PÁL UTCAI FIÚK UTÓLSÓ ELŐADÁSAI:
2025. FEBRUÁR. 21. PÉNTEK 18:00
2025. FEBRUÁR. 22. SZOMBAT 18:00
2025. FEBRUÁR. 23. VASÁRNAP 18:00
HELYSZÍN: FLESCH KÖZPONT